Röviden azoknak, akik nem ismernek bemutatkoznál, hogy ki vagy és mivel foglalkozol?

Grünzweig Tamás vagyok, people, project es product managementtel foglalkoztam többségében nagyvállalati környezetben digitalis fókusszal, utóbbi öt évben pedig egy fintech innovációs labort vezetek. A mostani csapatom egy jó kompromisszuma a start up es az enterprise világoknak, ötvözve mindkettő erős oldalát. Szuper dolog egy ilyen tehetséges csapatot felépiteni es látni, hogy folyamatosan fejlődve milyen remek dolgokra lettek a srácok képesek, hogyan adoptálódnak a változó körülményekhez és hogyan tudnak folyamatosan magas színvonalon működni!

Nagyobb váltások után idén Finastra néven folytatjátok? Mit lehet tudni erről az átalakulásról? Miért történt és milyen változásokat hozott?

Én meg az IND-be érkeztem 5 éve elmenekülve a nagyvállalati létből, de egy nemsokkal későbbi akvizíció során már a MISYS-ban folytattam, majd egy közelmúltbeli merge során egyesülve a korábbi D+H csapattal lettünk a világ egyik legnagyobb fintech óriása Finastra néven. A merge nagyon sok változást hozott, ket eléggé eltérő cégkultúra, eltérő struktúra, eltérő geográfiai fókusz egyesítése zajlik éppen. Az okok egy része nem publikus, de alapvetően a tulajdonosunk a Vista Equity Group jövőbeli ambiciója érdekében vásárolta fel a D+H-t es olvasztotta egy cégbe a MISYS-szal.

Beszélgessünk kicsit az innovációról, Te személyesen hiszel a vállalkozó szemléletű menedzsmentben? Lehet vállalatokban hasonló módon innoválni, mint startupokban? Mik a legnagyobb eltérések?

Hű ez egész estés, egyszer szívesen leülök veled átbeszélni a te tapasztalaidat. En viszonylag sok (nagy)vállalatot láttam közelről, es azt gondolom, hogy az entrepreneur szemlélet lassan begyűrűzik korábban dinoszuruszként működő cégekbe is (nagyon jó példa az Apphaus@SAP], de alapvetően más kultúrát képviselnek, más értékeket követnek ezek a cégek, mint a startupok. Nemrég jött szembe ez a prezi, és tökéletesen leírja mit gondolok én egy igazán innovatív beállítottságú cég felépítéséről és működéséről https://www.slideshare.net/pitgottschalk/eric-schmid-how-google-works

Két nagyon fontos tényező a kultúra és a méret. Nem hiszek benne hogy az első radikális változása nelkül sikeres lehet egy ceg, míg az utóbbi egyértelmű gátja a gyors döntésenek és ezáltal a változásoknak (bár szavakban már nincs nem agilis cég a világon:))

Mik a legfontosabb paraméterei szerinted annak, hogy egy vállalati inkubációs műhely jól működjön? 

Ez is nagyon hosszú, de röviden közös vízió, kultúra, autonómia, tehetségek és motivált diverz emberekből kovácsolt csapat

Láttam a prezentációdban utalásokat néhány könyvre. Creative confidence és a Sprint. Miért ezeket a könyveket emelted be?

Utóbbi időkben ezek a könyvek voltak a legnagyobb hatással a csapat működésére, azt gondolom, hogy aki hasonló területen működik sokat kaphat ezektől. Nyilván van még 50 másik könyv, de egy ekkora prezibe ennyit emelnék ki.

A prezentációd egyik kiemelt koncepciója a pretotyping”, kicsit segítesz körbejárni, mint jelent ez és hogy lehet használni vállalati környezetben?

Alberto Savoia, korábbi Google Exec találta ki ezt a fogalmat és termékfejlesztési koncepciót évekkel ezelőtt. A low fidelity prototípus építésen is túlmutatva segít validálni koncepciókat a make sure you build the right it, before you build it right szellemiségében. Vállalati környezetben sajnos a termék management és fejlesztés a legtöbb esetben mellőzi az ilyen low investment technikákat, es marad a piaci validáció az elégetett idő/pénz után. A fail fast learn faster tökéletes megvalósítása lehet ez a technika bármilyen vállalati környezetben. Számos publikus use case talalható a neten, a manifesto pedig segít lemélyíteni a kultúrát a vállalatnál.

http://www.pretotyping.org/uploads/1/4/0/9/14099067/3223979.jpg?278

 

SMART 2018 konferencia

Április 4. Budapest Akvárium

A SMART 2018 konferencia évetne 1000 látogatóval azon az úton jár, hogy a vezető beszélgetési fórummá váljon a Fintech, Mobil, 5G, IOT, Automotive, VR/AR, cybersecurity és automatizáció új trendjeinek feltérképezésében és ezek társadalmi hatásának egyeztetésében.