A sci-fi „hivatalosan” arról szól, hogy a szerző szabadjára engedi a fantáziáját – a valójában azonban újra meg újra azt látjuk, hogy az műfaj regényei vagy filmjei nagyon is a saját korukról szólnak. 1900 környékén például, mai szemmel nézve roppant szórakoztató viziók születtek arról, hogy milyen lesz 2000 társadalma; de egy mai ötvenesnek is furcsa felidézni, mit olvasott a korai 21. századról SF-rajongó kamaszként. Az idő azonban folyamatosan gyorsul. Charlie Brooker, a nagy sikerű Fekete tükör (Black Mirror) filmsorozat atyja egy tavalyi (2018) interjújában arról beszélt, hogy „még 2010-ben is mennyire optimistán néztük” az infokommunikációs eszközök terjedésének és fejlődésének perspektíváit. „Gyorstekerés a jelenre és hirtelen meglátjuk, hogy az okostelefonok erősebb és károsabb függőséget okoznak, mint a cigaretta”, s mindent elárasztanak az erőszak képei és a hazugságok. Míg a korábbi nemzedékek a szerintük fenyegő jövőről készítettek anti-utópiát, addig Brooker „a mi rettenes disztópiás jelenünkről” beszél.

Ez eddig akár az újtól már fanyalgó középkorú értelmiségiek fanyalgása is lehetne. De Brooker egy olyan sorozatot készített, 18, egymástól különálló víziót a (közel)jövő világáról, amely több mint ezer perce mindegyikében megdermeszti a nézőit.